Előző vasárnap úgy döntöttem reggel (hajnal!!!) 8-kor, félálomban, hogy MUSZÁJ elvinni (megint) a kutyát az iskolába, mert nem igazán állapot, ahogy néha viselkedik, ergo egy kis szocializáció, s más kutyák és emberek melletti munka nemhogy nem árt, de tutira használni fog.

Kis győzködés hatására az Ember is felkelt (enyhe borosta és felhős tekintet kíséretében...), s kicsit késve bár, de elindultunk, hogy leigázzuk a kutyasulit. Ez az első pár percben sikerült is, Dio mindenkihez hatalmas lendülettel odarohant (vágtatott!), mindenkinek rettenetesen örült, mindenkivel játszani szeretett volna. Szerencsére 'mindenki' is úgy gondolta, hogy ez így oké (mert  korábban volt már problémánk belőle, hogy a másik fél nem igazán örült a személyes szféra négy lábbal TIPRÁSának...)

Miután sikerült összeszedni a bolond tyúk állatkát (a behívással általában nincs gond), az első fél óra azzal telt, hogy a figyelmét átirányítsam a többi kutyáról magamra. Ez hol ment, hol nem ment (a kezdő tíz perc pl. némiképp katasztrófa volt, hiszen oké, hogy felhívom magamra a figyelmét, de ott is kellene tartani ugye az egész foglalkozáson keresztül...). A végeredmény mindenesetre szuper volt, sok rohangálással, sok játékkal, és virsli falatkákkal összeszedtem az ebet, és egész jól dolgoztunk együtt (ahhoz képest főleg, hogy ez volt a második alkalom).

A bizalmam nagy, a kutya meg géniusz, csak ezzel párhuzamosan meg bazi sajtkukac, de ezt meg az előnyünkre lehet majd később fordítani:). Szóval csak a befektetett energia mennyiségén kell növelnem;).

 
Játék

"Oké, leülök, de még ne várd el, hogy utána bámuljalak is..."

Pallón

A Főnökkel:)

"Áll!"

Játék-kedv felhasználás a figyelemeltereléshez (a többi kutyáról felém)

Miután hazaértünk... :))

2010. 11. 08.